Vége az őrült rohanásnak, korai kelésnek, állandó csütörtök - péntek esti éjszakázásnak. Vasárnap hajnali hazafelé autózásnak és az örökös, végeláthatatlan pakolásnak... Sokszor az elmúlt hónapokban mit meg nem adtam volna egy végig henyélt hétvégéért! Most "lusta" szombatok várnak ránk...  mégis valahogy nem találom a helyem.

Annyi mindent szeretnék egyszerre! Pár napig semmit, de semmit sem csinálni, kiüríteni a fejem - de valahogy nem nagyon megy. Itt a rengeteg elmesélni való történet, "bele sem merek gondolni" mennyiségű átnézésre váró fotó, tervek az elkövetkező hónapokra.

Szomorú vagyok, hogy véget ért ez az időszak. Igazán izgalmas volt, sokat tanultam belőle.

Egy két apróság... Hiába szép a pünkösdi rózsa, a nagyon meleget utálja! Ne csábulj el a nyár legforróbb napján, bármennyire is imádod! Tarts mértéket! Ne aggódj már állandóan! Élvezd ki minden pillanatát! És a legfontosabb - mosolyogj !!! Most kezdenek hozzám visszaszállingózni a fotók és én minden képen, akár menyasszonyoknak magyarázom hogyan tartsák a csokrot, tűzöm a fiúkra a kitűzőt... minden képen úgy nézek mint aki épp egy bombát hatástalanít. Rettenetes! Szóval csak könnyedén!

Szerettem ezt a csokrot. Nagyon. Már amikor kötöttem is, de mikor visszanéztem a róla készült fotókat valami furcsa érzést váltott ki belőlem. Mintha már láttam volna valahol. Máshol - Hülyeség persze hiszen én kötöttem, de akkor is - Olyan ismerős volt .

Aztán beugrott.

A francia festőnő Claire Basler. Oda vagyok az alkotásaiért. A színekért, az egész kisugárzásáért. www.clairebasler.com Nagyon inspiráló - órákig bírnám nézni a képeit. Valahogy ez a csokor nekem az Ő hangulatait hozza vissza.

Szeretem a színeit - rózsaszín, mégsem édes. Nőies, erős, miközben mégis természes.

Fontos koncepció volt ennél a munkánál, hogy valamiféle egyensúlyt teremtsek. Legyen nőies, de közben szerettem volna ha kissé modern is egyben. Így kerültek az áttetsző üvegvázára a virágelrendezések. Direkt nem töltöttem meg a vázát semmivel, a kompozíció tetején a virágok  szinte lebegnek... Van az egészben valami fura ... érzékcsalódás.

A képeket egy viharos augusztus eleji szombat délelőtt lőttük. A háttér a stúdióhoz közeli lepusztult épületet körbevevő vaslemez kerítés. Erősen tépázta a szél, volt egy pont mikor azt hittem ránkdől az egész... Csak úgy rohantunk vissza a boltba virágokkal! Aztán gyors csomagolás, pakolás -  szokásos, kissé hisztérikus elindulás. De ígérem ezen változtatni fogok!

Csak könnyedén!

A facebook és a blog kissé csendes mostanában, de kérlek ez ne tévesszen meg...

Itt vagyunk és dolgozunk folyamatosan, fotózunk bőszen, csak épp erre nem jut már idő...

Most azt érzem kicsit sok. Annyi minden történik folyamatosan, egyik hétvége követi a másikat... Nincs ezzel semmi baj persze, de hazudnék ha azt mondanám, hogy nem vagyok elképesztően fáradt.

Furcsa, de minden egyes esemény után olyan szomorú kis ürességet érzek. A csütörtöktől kezdődő 4. nap végén olyan üresnek érzem magam...

Szépségrobbanás.... és már  vége is.

Csütörtökön este még roskadozik a studio a virágoktól - mire befejezzük, csak a rengeteg üres váza, koszos kannák és szemétkupacok várnak... Fogalmad nincs, mekkora káosszal jár egy esküvőt elkészíteni.

A múltkor próbáltam valakinek elmagyarázni, hogy miért vagyok olyan fáradt, mit érzek és nem találtam rá jobb hasonlatot, hogy megértse... Az esküvő szezon olyan, mintha több könyvet olvasnék egyszerre. Elkezdek egy történetet, megismerem a szereplőket. Körvonalazódik a cselekmény hétről hétre hónapról hónapra változnak a szálak, mire megvan  a végső elképzelés.

És minnél jobban benne vagyunk a szezonban annál több történet részesei vagyunk párhuzamosan. Persze mindig a befejezés a legintenzívebb, az a pár nap, mire a végén egy egésszé összeáll minden. Így hónapokon keresztül minden szombaton este egy egy történet fejeződik be...

Érthető ez így egyáltalán?

A képeket, amiket látsz úgy három - négy hete készítettem. Néha jó a konvenciókra fittyet hányni...

Virágkoszorú a hajban. Kockás ing, a kitűzőt rozmaring ágacska díszíti.

Szeretem ezt a kirobbanó nyári palettát. Rózsák, pünkösdi rózsák, szellőrózsák, ördögszem. A  csodás kék virág, pedig a klematisz...

Merész csokor - pimasz színorgia.

Ünnepelhetsz a szabad ég alatt, akár a tábortűz körül, igazi  fesztivál - nomád hangulatban.

Az asztalokat a teásdobozokba elrendezett virágok díszítik. Az elrendezésekbe a virágokon kívül aromás fűszernövények is kerültek. Némi bazsalikom, oregánó, rozmaring, kakukkfű ágacska. Fekete szeder, áfonya.

A képek fikciók, csupán a koszorú és a csokor egy valós esküvő részei, a többi részlet inspiráció. Kis játék egy lazább péntek délután.

A  modell a gyönyörű húgom. Muszáj volt megörökítenem a csokorral! A teás dobozok gyűjteményem darabjai -  évek óta várom a megfelelő alkalmat. Nem szeretem a piros színt - kivétel ezt. Nem is tudom, olyan fakó -  cseresznyepiros. Kékkel igazán pazarul mutat.

Az éveken át tartó lágy pasztell - romantikus egyeduralma után, rám elképesztően frissítően hatnak ezek a természetes, kissé nyers, rusztikus hangulatok.

Újra szerelembe estem. Szerelmem tárgya a levendula.

Nevethetsz, hogy én mindig szerelmes vagyok egy - egy virágba!  Igen, mindig másba, az épp legaktuálisabba.  Két nap múlva, ha kérdezel már másért leszek oda... az érzés állandó, csak a tárgya változik.

Négy öt évvel ezelőtt még odáig voltam a levenduláért, aztán ahogyan teltek az évek lelkesedésem alábbhagyott. Rémes vagyok, de mikor valamit mindenki nagyon szeret és a csapból is az folyik, én elkezdek valami mást keresni... Így valahogy nem bírtam lelkesedni az egyenkoptatott, műfehér levendulás őrületért. Mindenki sikogatott, én meg csak vágtam a pofákat...

Úgy 13 évvel ezelőtt voltunk először a tihanyi őslevendulásban, külön engedély kellett és emlékszem, egyetlen egy szálat sem szedhettem le, persze majd belepusztultam. Sokáig azt hittem az évek és az, hogy rémesen romantikus vagyok, megszépítették ezt az élményt.

Huszas éveim elején imádtam a francia regényeket, a Provence-i történeteket szerelemről, családról, boldogságról, mikor a végén minden jóra fordul. Aztán talán túl sok ilyet olvastam, vagy csak az eltelt évek... de az ízlésem megváltozott...

Ma is odavagyok a francia írónőkért, de valahogy pont azokhoz a történetekhez vonzódom, ami a valóságot mutatja be, azt, ahol lehetsz tökéletlen, amin néha bőgsz, mert annyira szívszaggató... összességében pont olyan, valódi - mint maga az élet.

Napok óta vártam... vajon érezni fogom-e azt a bizsergést, mint régen? Vagy egy cinikus  30-as banya lett belőlem?!

ÓÓÓ hát boldogan jelentem, nem!!!! Teljesen elvarázsolt, szóval -  Dobj el mindent! és irány Tihany!

Elképesztő és lélegzetelállító. Sétálsz a levendulatövek között és ahogy a nap súrlón átsüt a bokrokon, halványlila derengés vesz körül. Csend van, csak a rengeteg méh döngicsélését hallod. Színes pillangók reppennek virágról virágra. Ahogyan egyre több és több levendulát szedsz, átitat a nyugalom. Sétálsz tőről tőre, és persze mindig szebb és szebb a következő bokor, innen is meg onnan is szedned kell pár szálat.

Engem teljesen elbűvöl a lilának ez a rengeteg árnyalata, az  sötéteken át az egész szürkésen keresztül, a szinte kékes virágokig...

 Olyan illatú a hajad, átitatja a kezed mire a papírzacskót megtöltöd a levendula kötegekkel. Ne siess, ülj le és behunyt szemmel lélegezz kicsit. Csak legyél  - ne gondolj semmi másra. Csak lélegezz...

Higgy nekem! TÖKÉLETES!

Fáradt vagyok, annyi minden történt múlt csütörtök óta... Egy nagy esküvőt elkészíteni nem egyszerű. Kívülről úgy tűnik, mintha ez valami nyugodt, virágillatú lebegés volna. Pedig egyáltalán nem az. Inkább egy forgószélhez hasonlítanám.

Rengetegszer álmodom virágokkal, ha egy nagy munka közepén vagyunk, alvás közben is dolgozom, kötöm tovább a még befejezetlen dolgokat. Szoktam virágokról álmodni télen, mikor már úgy ki vagyok éhezve egy kis igazi színre illatra, kerti rózsákra, réti virágokra... vagy van, amire nagyon vágyom, de még sohasem próbáltam, még csak képeken láttam...

Mint most is.  A mágikus korall pünkösdi rózsa.

És tudod, rémálmaim is vannak néha. Persze nevess csak ki... Rémálmok ?! VIRÁGOKRÓL? Bolond ez a nő? És igen, azt hiszem egy kicsit tényleg az vagyok!

Rettegek minden egyes esküvő előtt, hogy biztosan azok a virágok érkezzenek meg, amiket megrendeltem. A hét közepén már őrületbe kergetek mindenkit magam körül... Vacsorát készítek, de az agyam már zakatol... Válaszolok ha kérdeznek persze, de belül, csak arra gondolok - ugye az a szín lesz? Olyan lesz ? Jó lesz? Epret eszem, emailekre válaszolok ... vagy  ülök a kádban próbálok olvasni pár fejezetet egy könyvből... de már nem jutnak el hozzám a sorok... beszélhetsz hozzám, kérdezhetsz tőlem. De engem  már csak egy dolog érdekel igazán. A virágok!

És minden ilyen szerdán éjjel rémálmok gyötörnek, rémálmok virágokról... Virágokról, amik nem elég tökéletesek. Nem megfelelő árnyalatúak, túl élénkek, vagy túl bimbósak, túl nyílottak vagy épp.... bármi... Bármi megtörténhet!

Reggel, ahogy kinyitom a szemem, még az ágyból hívom a nagykert - megjöttek a virágaim? És a válasz a telefonban - Igen arra a bordóra gondolsz? Rémálom, nem Nem NEEEEM!!!

Hiszen szükségem van rájuk -  elengedhetetlenül fontos és életbe vágó, hát nem érted?! És a bolond nő a telefonban elkezd magyarázni, hisztérikus, fojtott hangon, hogy milyen is a korall szín. Nem is narancs, nem is barack, nem is rózsaszín. Tudod? Egyik sem, mindegyik egyszerre, olyan napsütötte... A vonal végén pedig ijedt csend...

Rettenetes! Irány a nagyker, hogy lássa ezt a szörnyűséget, ezt a rémséget... ezt a... Ajtókat csapkod és rohan....  

A hűtőben persze ott várnak rám a lélegzetelállítóan tökéletes színárnyalatú korall pünkösdi kötegek. Megnyugszom, és újra tudok gondolkodni...

Újra itt vagyok és rájövök hogy én vagyok az a bolond nő. Szomorú, de ez van, ilyen rémes vagyok...

Persze este már jól alszom. Elalvás előtt végigondolom, hogy mit, hogyan fogok csinálni, mit mihez fogok tenni és mosolygok magamban elégedetten, mert tudom a virágok már a boltban vannak és csak rám várnak.