Vége az őrült rohanásnak, korai kelésnek, állandó csütörtök - péntek esti éjszakázásnak. Vasárnap hajnali hazafelé autózásnak és az örökös, végeláthatatlan pakolásnak... Sokszor az elmúlt hónapokban mit meg nem adtam volna egy végig henyélt hétvégéért! Most "lusta" szombatok várnak ránk...  mégis valahogy nem találom a helyem.

Annyi mindent szeretnék egyszerre! Pár napig semmit, de semmit sem csinálni, kiüríteni a fejem - de valahogy nem nagyon megy. Itt a rengeteg elmesélni való történet, "bele sem merek gondolni" mennyiségű átnézésre váró fotó, tervek az elkövetkező hónapokra.

Szomorú vagyok, hogy véget ért ez az időszak. Igazán izgalmas volt, sokat tanultam belőle.

Egy két apróság... Hiába szép a pünkösdi rózsa, a nagyon meleget utálja! Ne csábulj el a nyár legforróbb napján, bármennyire is imádod! Tarts mértéket! Ne aggódj már állandóan! Élvezd ki minden pillanatát! És a legfontosabb - mosolyogj !!! Most kezdenek hozzám visszaszállingózni a fotók és én minden képen, akár menyasszonyoknak magyarázom hogyan tartsák a csokrot, tűzöm a fiúkra a kitűzőt... minden képen úgy nézek mint aki épp egy bombát hatástalanít. Rettenetes! Szóval csak könnyedén!

Szerettem ezt a csokrot. Nagyon. Már amikor kötöttem is, de mikor visszanéztem a róla készült fotókat valami furcsa érzést váltott ki belőlem. Mintha már láttam volna valahol. Máshol - Hülyeség persze hiszen én kötöttem, de akkor is - Olyan ismerős volt .

Aztán beugrott.

A francia festőnő Claire Basler. Oda vagyok az alkotásaiért. A színekért, az egész kisugárzásáért. www.clairebasler.com Nagyon inspiráló - órákig bírnám nézni a képeit. Valahogy ez a csokor nekem az Ő hangulatait hozza vissza.

Szeretem a színeit - rózsaszín, mégsem édes. Nőies, erős, miközben mégis természes.

Fontos koncepció volt ennél a munkánál, hogy valamiféle egyensúlyt teremtsek. Legyen nőies, de közben szerettem volna ha kissé modern is egyben. Így kerültek az áttetsző üvegvázára a virágelrendezések. Direkt nem töltöttem meg a vázát semmivel, a kompozíció tetején a virágok  szinte lebegnek... Van az egészben valami fura ... érzékcsalódás.

A képeket egy viharos augusztus eleji szombat délelőtt lőttük. A háttér a stúdióhoz közeli lepusztult épületet körbevevő vaslemez kerítés. Erősen tépázta a szél, volt egy pont mikor azt hittem ránkdől az egész... Csak úgy rohantunk vissza a boltba virágokkal! Aztán gyors csomagolás, pakolás -  szokásos, kissé hisztérikus elindulás. De ígérem ezen változtatni fogok!

Csak könnyedén!