Újra szerelembe estem. Szerelmem tárgya a levendula.

Nevethetsz, hogy én mindig szerelmes vagyok egy - egy virágba!  Igen, mindig másba, az épp legaktuálisabba.  Két nap múlva, ha kérdezel már másért leszek oda... az érzés állandó, csak a tárgya változik.

Négy öt évvel ezelőtt még odáig voltam a levenduláért, aztán ahogyan teltek az évek lelkesedésem alábbhagyott. Rémes vagyok, de mikor valamit mindenki nagyon szeret és a csapból is az folyik, én elkezdek valami mást keresni... Így valahogy nem bírtam lelkesedni az egyenkoptatott, műfehér levendulás őrületért. Mindenki sikogatott, én meg csak vágtam a pofákat...

Úgy 13 évvel ezelőtt voltunk először a tihanyi őslevendulásban, külön engedély kellett és emlékszem, egyetlen egy szálat sem szedhettem le, persze majd belepusztultam. Sokáig azt hittem az évek és az, hogy rémesen romantikus vagyok, megszépítették ezt az élményt.

Huszas éveim elején imádtam a francia regényeket, a Provence-i történeteket szerelemről, családról, boldogságról, mikor a végén minden jóra fordul. Aztán talán túl sok ilyet olvastam, vagy csak az eltelt évek... de az ízlésem megváltozott...

Ma is odavagyok a francia írónőkért, de valahogy pont azokhoz a történetekhez vonzódom, ami a valóságot mutatja be, azt, ahol lehetsz tökéletlen, amin néha bőgsz, mert annyira szívszaggató... összességében pont olyan, valódi - mint maga az élet.

Napok óta vártam... vajon érezni fogom-e azt a bizsergést, mint régen? Vagy egy cinikus  30-as banya lett belőlem?!

ÓÓÓ hát boldogan jelentem, nem!!!! Teljesen elvarázsolt, szóval -  Dobj el mindent! és irány Tihany!

Elképesztő és lélegzetelállító. Sétálsz a levendulatövek között és ahogy a nap súrlón átsüt a bokrokon, halványlila derengés vesz körül. Csend van, csak a rengeteg méh döngicsélését hallod. Színes pillangók reppennek virágról virágra. Ahogyan egyre több és több levendulát szedsz, átitat a nyugalom. Sétálsz tőről tőre, és persze mindig szebb és szebb a következő bokor, innen is meg onnan is szedned kell pár szálat.

Engem teljesen elbűvöl a lilának ez a rengeteg árnyalata, az  sötéteken át az egész szürkésen keresztül, a szinte kékes virágokig...

 Olyan illatú a hajad, átitatja a kezed mire a papírzacskót megtöltöd a levendula kötegekkel. Ne siess, ülj le és behunyt szemmel lélegezz kicsit. Csak legyél  - ne gondolj semmi másra. Csak lélegezz...

Higgy nekem! TÖKÉLETES!