Ó, most mondd meg, hát nem elképesztően gyönyörű? Lehetetlen betelni vele. A túl sok sem elég belőle. Ranunculus - Boglárka. Hihetetlenül tartós virág.

Erős, üreges szárán kecsesen ül a súlyosan bólogató virágfej. Olyan, mint egy habcsók, mint valami édes buja kísértés. Legszívesebben felfalnád a szemeddel. Szeretem a púder különböző árnyalatait és a mesésen áttetsző fehéreket. Bevallom, mindig többet veszek belőle, mint amennyire valójában szükségem van. Egyszerűen képtelen vagyok neki ellenállni.

Olyan, mint egy finom akvarell-tűnékeny ecsetvonás. A napok múlásával csak egyre szebb és szebb lesz... Egyre csak bontja hártyavékonyságú szirmait. Este még ott van a vázában és mire reggel felébredsz, mindent beborít a millió  színes kis pergamen szirom. Ott vannak az ablak párkányon, a földön szanaszét.

Sokan kérdezik tőlem, nem tölt-e el szomorúsággal, mikor elhervadnak a virágok, de   szerintem ez is ugyanúgy a folyamat része. Számomra ez egyáltalán nem szomorú, hanem kifejezetten szép...

Van olyan, hogy valami szívfájdítóan szép. Nem igaz?...

Szeretem, amikor természet feléled. Még vacogsz, hűvös van. A levegő csíp hajnalban, de már érzed, hogy a Tavasz a sarkon túl vár. A nap  máshogy süt, a szél  már máshogy fúj. A zsigereidben érzed a változást. Van az egészben valami visszafordíthatatlan, valami ősi erő. Egy új kezdet ígérete...

A virágok hihetetlenül törékenynek tűnnek. Aprók, jelentéktelenek, halványak. De a látszat csal. Gondold csak végig! Mikor a fekete, nyirkos földben kihajtanak a virághagymák és a fény felé törnek... Engem mindig csodálattal tölt el ez a kirobbanó élet-energia. Rügyek, bimbók fakadása végleg elűzi a telet.

A  hosszú sötét hónapok után csak úgy ragyog a sokféle fehér árnyalat. Valamelyik halványan derengő, valamelyik telt melegséget sugárzó.

Tavaszi virágok - odavagyok értük! Lehetetlen feladat kiválasztani közülük a legszebbet.

A nárcisz kislányosan szerény, apró csillag virágaival, bódító illatával rabul ejt.
A jácint magabiztos szépség. Telt illatával megbabonáz.

A tulipán ártatlan, egyszerűen kedves. Harsogó, "zöld illatú".
A jázmin fűszeres illatával tikos - csábító.
A boglárka, ó ,Ő gyönyörű! Ígérem, sokat fogsz még hallani róla...

Egy felejthetetlen márciusi esküvő hangulatai. Drága Zsuzsa és Balázs, majd egy év elteltével is szeretettel gondolok rá, rátok!

( A képek fentről lefelé: Menyasszonyi csokor, szülőköszöntő csokrok, autódísz, férj kitűző, virág mignonok - asztaldíszek)

Hiányoznak a virágaim, tudom ez furcsa. Szeretek gyönyörködni bennük, megszagolni, megérinteni őket. A boltban, valahogy napközben feltöltődöm a sok poros színnel, illattal. Teljesen el vagyok veszve ilyen hosszú idő elteltével, nélkülük. Hiányzik a szememnek az a magától értendő szépség.

Néha, észre veszem magamon,hogy kicsit gonosz vagyok és mohó - Ha megtehetném egész nap csak gyönyörködnék, nem adnék el egy szálat, senkinek sem. Mindig van a kötegben egy kettő  ami különösképp gyönyörű. Ma ez a kis gonosz.

Szemtelen, sötét, szeszélyes virág. Lehetetlen nem észrevenni. Megosztó. Vagy odáig vagy érte, vagy egyáltalán nem látod szépnek.

Ambivalens érzés. Mikor  megfojtanád a másikat, mert az őrületbe kerget, de közben akkor is szereted.

ANEMONA - Én így szeretlek!

Akik ismernek, tudják jól, rajongva szeretem a virágokat és oda vagyok a régi hangulatú vintage apróságokért, szép kulcstól kezdve régi fényképezőgépen, könyveken keresztül a lakberendezési tárgyakig. Akár az otthonunkról, akár a virágbolt hangulatáról legyen is szó. A virágok és a régi tárgyak iránti vonzódásom, mindig természetes volt. Vágyódva nézegettem a régi evőeszköz készletet, üvegeket, régi fém teásdobozokat, szódás szifont. Valamit nagyszüleimtől, valamit szüleimtől kaptam. Pontosabban valahogy nálam kötöttek ki. Sok mindent magam gyűjtöttem hozzá. Észrevétlenül... szép lassan így alakult.

Opálos orvosi üvegcsék, karcsú nyakú gömbölyű hasú likőrös palackok, kék fényben derengő dunsztos üvegek. Metszett poharak, tálak a gyengéim. Vadászom őket. A sok lim lom között, fény porosan megcsillan a rejtett kincseken... és én ellenállhatatlan vágyt érzek, hogy vízzel és növényekkel töltsem őket...

... a vízben apró buborékok lebegnek és pár nap múlva az üveg alján puha zöld árnyék jelenik meg. Szeretem. Engem ez megmagyarázhatatlan elégedettséggel tölt el.

Évek óta a napjaim nagy részét virágok között töltöm. Válogatom, vízbe teszem, gyönyörködöm bennük. Próbálom azt a nemesen egyszerű természetes szépséget megragadni, amit számomra jelentenek. Ugyanolyan fontos az az egy szál, amit valaki csak saját maga örömére hazavisz. Vagy egy csokor, amivel magajándékoz valaki számára kedveset.

Vagy egy örömteli esemény teljes virágba borítása.
Na jó bevallom, azért a legkreatívabb, legszabadabb, legizgalmasabb része a munkámnak ez.

Sok munka, előkészület és sok nehézség is a velejárója ennek az egésznek. Vannak felemelő és  rémesen fárasztó időszakok is. És vannak a baromi peches napok. Mint a két hónappal ezelőtti. Reggel az utolsó vázát mostam el vittem a pulthoz, hogy vízbe tegyek 10 szál elképesztően szép anemone-t. Az üveg felrobbant a kezemben. Elvágta a tenyerem a jobb kezem kisujjánál. Mintha egy filmet néztem volna. Azonnal kórház, műtét. Félelmetes.... alkotó munkát végeztem vele nap mint nap...

Ez a baleset igazolja  hirtelen eltűnésemet, hosszú távolmaradásomat. Most már sokkal jobban vagyok. (a sok pihentetésnek, tornának hála)

Itt vagyok és ezentúl, itt fogom leírni az érzéseimet.

... Hamarosan, újra nyitunk!

Addig is, engesztelésül néhány téli esküvői hangulat, ami a napokban készült.

Gyönyörködjetek!

... Viszlát Tél!

Helló Tavasz! -  Tárt karokkal várlak!