Flóra Virágboltja
2015.03.30.

Annyiszor magyaráztam már el az utóbbi időben, mi van velünk, hogy úgy gondoltam leírom itt is.

 Annyira furcsák az emberek. Az internetnek hála könnyedén megtalálnak, más városból, országból, földrészről, de a szomszéd utcában szomorúan konstatálják, hogy "nem vagyunk nyitva". 

Kompozíció

Mikor belevágtam tíz éve, akkor egy szépen berendezett bolt volt az álmom. Ahol minden a helyén van, hívogató, illatos, ragyog a kristálytiszta víz a vázákban, mindenhol virágok bólogatnak. Nyugodt aura lengi be az egész teret.
Rengeteget dolgoztunk érte és meg is valósult évekre. De ahogy az esküvők elkezdték átvenni a főszerepet  az egyensúly felborult. Rohanás lett minden hétvégénk és nem lehetett már mindkét oldalon ugyanúgy megfelelni.

Dália

Dália

Éjjel - nappal a boltban voltam, sóvárogtam ha sütött a nap, hogy sétálhassak egyet. Kiszámíthatalan volt, a szívem szakadt meg mikor virágot kellett kidobnom. Már nem tett olyan boldoggá, mint régen . Elkezdtem valami másra vágyni. 

lisianthus, dália

A stúdió nyitvatartás előnye, hogy akkor dolgozom, amikor megrendelésem  van. Akár éjszaka, akár hajnalban is, de napközben, vagy hét elején - mikor nem olyan sűrű az időbeosztásom - van időm néha megszökni, sétálni egy nagyot a napsütésben, családdal, barátokkal lenni, feltöltődni, magammal foglalkozni kicsit. Nem azt jelenti persze, hogy most kevesebbet dolgozom. Hiszen ugyanúgy zajlik az idei szezon előkészítése, esküvők tervezése, új együttműködések, ötletek, tervek megvalósítása - és a bejövő rendeléseket is el kell készíteni.

De így sokkal szabadabb vagyok, és ez kreatívabbá, elégedettebbé tesz . 

lisianthus

olló

Felhívhatsz, írhatsz egy emailt, hidd el találunk egy időpontot, mikor eljöhetsz hozzám. Várni foglak! 

Tudom, ehhez kicsit előre kell gondolkodni két  - három nappal, nincs meg az a spontaneitás, mint régen.

tubarózsa

hangulat

Így mindig friss virágok várnak. A megbeszélt időpontra kész amit kértél, legyen szó egy akár egy  csokorról, akár egy nagy virágkompozíciókról. Nem kell várni és talán beszélgetni is több időnk marad!


Itt vagyunk, ugyanúgy itt dolgozunk, ugyanúgy a második otthonunk ez a hely. Sőt! Főhadiszállásunk!  Itt vannak a kellékeink, féltve őrzött kincseink egy része, itt zajlanak a megbeszéléseink, ide hozzuk a virágokat és itt dolgozzuk fel. Itt fotózzuk a kész alkotásokat. Innen indulunk, ide érkezünk vissza.

olló

Lehet, hogy nagyobb az összevisszaság, többször van rendetlenség, mint rend, hogy az ablakra  tapadva néha csak a dobozkupacokat,  a kiürült vázákat látod, de kérlek ez ne tévesszen meg! A virágillatú lebegés rég  a múlté, virágos forgószél vette át a helyét.


Az idő múlásával  az álmok, célok változnak, fejlődnek, mint ahogy mi is - és ezzel  hidd el nincs semmi baj!

2015.03.20.

Helló, hát újra itt! Tudom sokszor jöttél, van e valami friss dolog erre...

Nárcisz

Arra gondoltam, a tavaszi napéjegyenlőség -  a megújulás, az új kezdet ünnepe - tökéletes alkalom hogy hírt adjak magamról.

A tavalyi  hosszú, kimerítő szezon kinyúlt egészen október végéig. Több, mint 65 gyönyörű esküvőn vagyunk túl, ami a legtöbb az eddigi évek alatt. Sok izgalmas pillanat, rengeteg új, csodás ember  és régi kedves barát - és persze a sokat emlegetett rohanás.  November végére teljesen lemerültem.

Naplemente

Sok volt  a virágokkal nagyon intenzíven eltöltött idő. Kellett, hogy újraindítsam magam, új ihletet kapjak. Hogy egy kis ideig ne csak a virágokon járjon az eszem... hogy elkezdjenek hiányozni újra, úgy igazán!

Voltál már úgy, hogy valakivel sokat találkoztál? A megszokás néha kicsit ellaposítja a dolgokat. Hogy újra tudj örülni neki, talán még nagyobb szenvedéllyel, kicsit sóvárognod kell utána -  érezned kell a hiányát. Nem igaz?

Narancstorta

Gyertya
Jácint és narancs

Kellett egy kis csend, szemlélődés, hogy újra halljam magam, merre tartok mit szeretnék. Mi van meg és mi hiányzik, mi az, ami  igazán fontos. 

Bosszantó és vicces is egyszerre, hogy annyian kérdezték az elmúlt időszakban:
- Hé! Ti nem csináltok semmit? Nem látok újat a Facebook oldalatokon?

Néha nevetve sírok ezen, és káromkodom hangosan, mert attól még, hogy nem rakom ki, épp hol és merre járunk, ugyanúgy dolgozunk keményen. Bevallom nem hiszek ebben igazán. Abban hiszek, hogy teszem a dolgom, minden más csupán külsőség. A valódi élet itt zajlik. 


Hihetetlen, de már csak négy hét van hátra és az "őrület" kezdődik újra  - bevallom, már sóvárogva várom!

Narancs és jácint 
Jácint 

2014.07.12.

Kerti rózsa

Kerti rózsa
A képek éppen  úgy három hete készültek. A nyár esszenciája.

Olyan régen kötöttem már világos tónusú virágokból! Mennyei David Austin rózsa - sajnálom, hogy így nem érzed az illatát! Mikor kislány voltam, a nagypapám egyik külföldi utazásáról rózsavizet hozott  nekünk lányoknak, kis fából készült szelencében, akkor utáltam. Most oda vagyok érte!

Kerti rózsa

Kerti rózsa

Kerti rózsa

Ez a kis gyönyörűség éppolyan illatú. Mennyei szirmok, annyira dús, elképesztő... mikor megyünk a virágokért, mindig különösen vigyázunk ezekre a kötegekre. Kartonpapír és vastag puha fólia védi a tökéletes szirmokat, nem ám holmi zizegő celofán! Mindig egy gondosan bepólyált kisbaba jut róla eszembe... a stúdióban mindig Ő kerül először vízbe, a legértékesebb rakomány! Mikor végre kicsomagolom minden csütörtök este, kicsit karácsony van.

Kerti rózsa

Pünkösdi rózsa, kerti rózsa

Pünkösdi rózsa, kerti rózsa

Annyira érezni a virágokon is a változást, a tavaszi frissesség elmúlt nyári szezonban, minden súlyosabb, bujább, bőségesebb. Forróság van, így még óvatosabbnak kell lenni velük. De már annyira untam a stúdiónál a fotózást így péntek délután, gyorsan felkerekedtünk és kiautóztunk a várostól pár kilométerre elcsípni a naplementét, dokumentálni a szépséget.
Szeretem a nyári réteket, lenyűgöző!

Csodás helyeken, tájakon jártunk az elmúlt időszakban, hamarosan feldolgozzuk azokat a képeket is. Ráadásul tavalyról is van annyi minden, amit szeretnék megmutatni! Nem vagyok túl jó ebben... a virágok miatt annyira sietenem kell mindig, annyi a rendszer az életemben - a fotók meg nem hervadnak el, így ilyenkor sajnos sokszor  halogatok.

Kerti rózsa, menyasszonyi csokor

Kerti rózsa, menyasszonyi csokor

Kerti rózsa

Kerti rózsa

Szellőrózsa

Szellőrózsa

Kerti rózsa
Pünkösdi rózsa, kerti rózsa

Most pénteken bejött egy menyasszony az anyukájával a boltba, olyan fura, nem értem hogy aki szabályos dolgokat akar az miért éppen hozzám jön? Persze semmi gond, tudok úgy is kötni, de valahogy azt érzem, kicsit bizalmatlanok ilyenkor, vajon képes lesz rá - meg tudja csinálni?  
 A válasz  -  Igen! Hiszen 10 év gyakorlatom van benne,  van hogy ez a kérés... néha felüdítő elkalandozni más stílusirányzatok felé.

De úgy érzem, a virágokat olyan formába rendezni, ami nem rájuk jellemző nekem nem természetes. Teljesen megdöbbentem mikor egy váza csodás lisianthus felé legyintett
- Olyan rendetlen virág! - mondta.

Pedig nekem épp attól gyönyörű, hogy szabálytalan, könnyed, légies.

Nem vagyunk egyformák és végülis ezzel nincs is semmi baj! Unalmas volna, ha mindannyian ugyanazt látnánk szépnek. De maradjon köztünk, bevallom, kicsit megsértődtünk mindketten.

Kerti rózsa

Pünkösdi rózsa

2014.06.11.

Pünkösdi rózsa

Szaladnak a hetek, berobbant a nyár teljes erővel. Lenne kedvem mindent elhajítani és elmenni egy lakatlan szigetre. Csak pár napig.

Pünkösdi rózsa
Pünkösdi rózsa

Kicsit fordítva élünk április közepe óta. Míg más hét közben, én hétvégén dolgozom. Míg más nappal, én éjszaka - mikor elégedetten a másik feledre fordulsz szombat hajnalban, mi kelünk és irány a stúdió, hogy minden frissen készüljön el. Csinálom az utolsó simításokat, készülnek az utolsó pillanatos apróságok, kerülnek a szalagok a csokrok szárára. Képeket lövünk, ahol mindig karikás  a szemem... Aztán  dobozokba pakolás, autóból ki - be százszor. Kicsit vándorcigány életmód. Állandóan cipelek valamit, nincs olyan hogy ne megrakott dobozokkal induljunk  el otthonról,  a stúdióból - szerintem a szomszédok azt gondolják van egy fekete lyuk egy másik univerzumba nyíló kapu, ahová ezt a rengeteg mindent visszük, vagy ahonnan hozzuk. Aztán indulás az épp aktuális helyszínre, onnan pedig vissza. Másnap bontjuk le a dolgokat és jön a rendrakás - vissza minden a  megszokott helyére aztán kezdődik minden elölről. Annyira megszoktuk már, annyira természetes, de mégis néha a nagy rohanás közepette egy pillanatig megállok és elcsodálkozom. Mennyire abnormális. A múlt hétre teljesen elfogyott az energiám, kevésbé érzem szórakoztatónak ezt a vádorcirkuszt. Zsörtölődve keltem és megőrültem a sok boldog embertől mindjártpéntekittahosszúhétvégejuhúúú.

Pünkösdi rózsa

Mivel nekem a hétfő kedd a hétvége, muszáj lenne megtanulni pihenni, kikapcsolni ilyenkor. Kibírni nem email-t nézni. Feltöltődni az előttem álló újabb nagy napra. Így kérlek kedves menyasszonyok bocsássátok meg nekem, ha  innentől nem veszem fel a telefont és nem válaszolok rögtön a levelekre.
 Kérlek ne gondold, hogy ez panaszkodás volna... 
Francba egyáltalán nem az. Ezek a virágos bajok - amire gyógyír egy kis pihenés.

Pünkösdi rózsa

Korall pünkösdi rózsa - mennyei igaz? Szeretem ezt a színpalettát.A korall rózsaszínnel, kicsit frissebbnek valahogy modernebbnek látom... Minden alkalommal ugyanúgy meglepődöm, hogy mennyire  lenyűgöző, azt gondoltam egy idő után megszokom és közömbösebb leszek iránta, de nem. 

Pünkösdi rózsa
Pünkösdi rózsa

A képeken apró dolgok, amik elégedetté tesznek.

- csodás új  szerzemények a zöld dunsztosüveg és a kis barna szögletes
- friss, eperlekváros palacsinta
- mini pozsgások az ablakban
- virágzó clematis a teraszról
- élővirág- mintás ágynemű
- friss levendula a kispárna huzatba rejtve
- új kék üvegcsék - annyira a tengert juttatják eszembe, titkos kis palackok rejtélyes     
 üzenetekkel...
- óriási 80-cm es szarkaláb 
- pünkösdi rózsa teljesen kinyílva
- több száz szál friss virág csütörtök este a stúdióban
-végre vége a sulinak, így nem kell állandóan korán kelni - édes lusta ágyban töltött nevetős    reggelek jönnek
- végre szabad hétvége hosszú, hosszú hetek óta először

Pünkösdi rózsa
Pünkösdi rózsa
Pünkösdi rózsa
Pünkösdi rózsa
Pünkösdi rózsa
Pünkösdi rózsa
Pünkösdi rózsa
Pünkösdi rózsa
Pünkösdi rózsa
Pünkösdi rózsa 

 << újabb   1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  régebbi >>