A képek éppen  úgy három hete készültek. A nyár esszenciája.

Olyan régen kötöttem már világos tónusú virágokból! Mennyei David Austin rózsa - sajnálom, hogy így nem érzed az illatát! Mikor kislány voltam, a nagypapám egyik külföldi utazásáról rózsavizet hozott  nekünk lányoknak, kis fából készült szelencében, akkor utáltam. Most oda vagyok érte!







Ez a kis gyönyörűség éppolyan illatú. Mennyei szirmok, annyira dús, elképesztő... mikor megyünk a virágokért, mindig különösen vigyázunk ezekre a kötegekre. Kartonpapír és vastag puha fólia védi a tökéletes szirmokat, nem ám holmi zizegő celofán! Mindig egy gondosan bepólyált kisbaba jut róla eszembe... a stúdióban mindig Ő kerül először vízbe, a legértékesebb rakomány! Mikor végre kicsomagolom minden csütörtök este, kicsit karácsony van.







Annyira érezni a virágokon is a változást, a tavaszi frissesség elmúlt nyári szezonban, minden súlyosabb, bujább, bőségesebb. Forróság van, így még óvatosabbnak kell lenni velük. De már annyira untam a stúdiónál a fotózást így péntek délután, gyorsan felkerekedtünk és kiautóztunk a várostól pár kilométerre elcsípni a naplementét, dokumentálni a szépséget.
Szeretem a nyári réteket, lenyűgöző!

Csodás helyeken, tájakon jártunk az elmúlt időszakban, hamarosan feldolgozzuk azokat a képeket is. Ráadásul tavalyról is van annyi minden, amit szeretnék megmutatni! Nem vagyok túl jó ebben... a virágok miatt annyira sietenem kell mindig, annyi a rendszer az életemben - a fotók meg nem hervadnak el, így ilyenkor sajnos sokszor  halogatok.
















Most pénteken bejött egy menyasszony az anyukájával a boltba, olyan fura, nem értem hogy aki szabályos dolgokat akar az miért éppen hozzám jön? Persze semmi gond, tudok úgy is kötni, de valahogy azt érzem, kicsit bizalmatlanok ilyenkor, vajon képes lesz rá - meg tudja csinálni?  
 A válasz  -  Igen! Hiszen 10 év gyakorlatom van benne,  van hogy ez a kérés... néha felüdítő elkalandozni más stílusirányzatok felé.

De úgy érzem, a virágokat olyan formába rendezni, ami nem rájuk jellemző nekem nem természetes. Teljesen megdöbbentem mikor egy váza csodás lisianthus felé legyintett
- Olyan rendetlen virág! - mondta.

Pedig nekem épp attól gyönyörű, hogy szabálytalan, könnyed, légies.

Nem vagyunk egyformák és végülis ezzel nincs is semmi baj! Unalmas volna, ha mindannyian ugyanazt látnánk szépnek. De maradjon köztünk, bevallom, kicsit megsértődtünk mindketten.