Szerettem ezt a nyári palettát. Friss, tiszta, nyugodt... jóleső ránézni. Hűsítő kékek lilák... Napsütésben elképesztően üdítően hatnak.

Valahogy egyre jobban vonzódom a virágok valódi formáihoz. Sokkal szebbnek látok egyet-egyet így önnmagában, mint összeállítva egy elrendezésben.

Legyen az akár csokor vagy kompozíció, néha úgy érzem egyik virág karaktere  elnyomja a másikat... és  a végén egyik  sem érvényesül igazán. Nézd az édes borsó mennyire filigrán! Az illata mindent átjár, valószerűtlenül halvány kék - szinte fehér - már olyan régóta vágytam rá!
 A clematisz. Ő az ötödik a sorban. Hihetetlenül tartós virág.

Furcsa, hogy mennyire megváltozott az ízlésem. Letisztult. Megőrülök minden felesleges sallangtól. Kell a virágok valódi szépségénél több? Nem hiszem. Néha elbizonytalanodom persze, hogy ez talán  túl nyers, túl egyszerű így - aztán mindig rá kell jönnöm, épp elég!

Tökéletes júliusi választás...

Harangvirág, édesborsó, szarkaláb bimbós ágai, púderlila rózsa, clematisz, szarkaláb, dália... pillangóvirág - a kis rózsaszín itt alul a képen.

Az elmúlt szezonban rengeteg ilyen képet készítettünk. Mánikusan kattintgattam a gépet, és igyekeztem mindenféle palettát megörökíteni, mielőtt "feldolgozzuk" a virágokat.  A saját gyönyörködtetésemre  is persze, de talán a jövőben némi segítségként is szolgálhat. Sok ehhez hasonló beszélgetés zajlik tervezés közben:

Menyasszony: Tudod az  a kis pipacsszerű virág...
Én: Az anemonára gondolsz az a fekete közepű...
Menyasszony: Nem nem a másik ami olyan habos!
Én : Ó a boglárka!!!
Menyasszony: Nem nem az a gubacsszerű! Tudod!
Én meg nézek hülyén... és a végén kiderül persze, hogy a boglárka volt a bűnös.