Már hetek óta gondolkodom mit írjak, este elalvás előtt bámulom a plafont és kattog az agyam... hogy is vegyem fel újra a fonalat? Annyi minden történt, folyamatosan zajlanak a dolgok és kavarognak bennem az érzések. Néha úgy érzem, szétfeszít ez a sok minden. A rengeteg hullámzó érzelem...

Eldöntöm írok valamit, de aztán mire lenne időm - erőm nincs, vagy annyi miden történik közben. Csak kapkodom a fejem, hogy erről is meg arról is lemaradtam, ez meg ez is tegnapelőtt, múlt héten, múlt hónapban, negyed éve történt. Aktuális ez egyáltalán? De rájöttem - kit érdekel?! Nem ez számít, csak az hogy nekem örömet okoz.

Néha elgondolkodom, hogy valami nem stimmel, aztán rájövök a baj nem velem, nem bennem van...

Nem én vagyok rosszul összerakva! Félek, ha nem csak a pozitív dolgokról írok ez vagy az mit gondol, milyen következtetéseket von le... általában a mai világban mindenki, csak a jót mutatja, hogy minden szép és egyszerű, pedig az élet egyáltalán nem ilyen. Ha valami szar és nehéz, arról inkább nem beszélünk, nehogy gyengének tűnjünk. És engem ez egyre jobban bosszant.

Nem egyszerű ITT - MA. Ezek között a körülmények között.

Ez néha a kreativitásom rovására megy, azt hiszem... Vállalkozást vezetni nagy teher és felelősség. Állandóan mindent észben tartani, tökéletesen csinálni. Számlák, számok, adók, árajánlatok, árubeszerzés, költségvetés, határidők... előre gondolkodni, hogy mindig minden rendben legyen - küzdeni mindazért, amit megálmodtam. Nem magamat hibáztatni, ha nem teljesen úgy alakulnak a dolgok, ha tudom mi mindent megtettünk és valahogy az élet mégis másként hozza... Nem foglalkozni azzal ki, mit mond - gondol - sajnos a pozitív visszajelzéseket természetesnek veszem. Mert ez hajt előre. A hibáimból megpróbálok tanulni... Viszont a negatív dolgok, az emberi gonoszsággal szemben tehetetlen vagyok. Mikor olyan emberek mondanak rólam véleményt, akik nem is ismernek igazán. Régebben ez napokra visszavetett, rosszul éreztem magam. Most csak azt mondom magamnak: Légegezz! Ez nem számít! Néha nevetek, bár engem kérdeznének, mennyi "kis piszkos sötét titkot" mesélhetnék magamról... Utálom, hogy vannak esetek, amikor nem a tehetségem, a munkám értéke számít, hanem a politika sehova tartozásom. Nem azt nézik, értékes e az amit csinálok... Rossz napokon kételkedem abban, hogy elég, ha tehetséges vagy, elég, ha mindent bele adsz, elég, ha szenvedélyesen és őszintén végzed a dolgodat.

Elég?  ITT -  MA?  Aztán veszek egy nagy levegőt és folytatom.

Tudom, talán nem kéne mindezt leírnom - nem divat a mai világban a túlzott őszinteség. De hónapok óta kikívánkozik belőlem.

Enélkül nem lenne meg az egyensúly, ha mindig csak a sok szépségről beszélnék..

Minden rendben van. A lehető legnagyobb rendben. Azt hiszem a dolgok néha kicsit szétesnek körülöttünk, hogy aztán valami sokkal jobb szülessen...