Becsapva érzem magam. Elhittem, hogy itt a tavasz, langyos reggelek, napsütötte délutánok, a bőrömet megfogja a nap. Erre tessék! Hétfőn mintha tél lett volna. Tegnap reggel megtévesztett a napsütés, gondoltam reggelizem a teraszon - persze második falat után lefagyott orral menekültem be. 

Egy dolog vigasztal talán, így a hidegben stílszerűbb megmutatnom, mit is csináltunk a tél utolsó, na jó utolsó előtti napján.



Rékát és Attilát még tavaly a decemberi esküvőjük előtt ismertem meg. Találkozónk első két percében kiderült, ugyanúgy gondolkodunk, így nagyon nem is voltak kérdések... minden könnyedén ment.  Ugyanarra asszociáltunk a téli esküvőre gondolva, ugyanazok a kedvenc téli virágaink, színeink.




Ódon romantika, csöppnyi eleganciával. Deres téli erdő,  hófehér boglárka, anemona, a  laboratóriumi üvegcsék, finom csipkék, izgalmas textúrák. Lelkesen gyűjtötték a tárgyakat, régieket és újakat, amiket beépítettünk az esküvői dekorációba, később a fotózás két enteriőrjébe. Itt kaptak szerepet a Mama felújított székei, az ütött - kopott karácsonyfa díszek, az emerald zöld színű drapéria, szódásszifon, vekker. Így vált minden kicsit  még személyesebbé.





A blogon ritkán osztom meg mások képeit, de most kivételt kell tennem. A fotókat, ahol Rékáékat látjátok  Szabó Balázs készítette - www.balazsszabo.hu
Izgalmas dolog együttműködni egy esküvő során. Kell egy kis kémia.
Balázs képei tökéletesek! Olyan, mintha az én szememmel látta volna a virágokat, Rékáékat a pillanatot. Ugyanazt érzem a képeket nézve, mit akkor ott. Harmóniát, szerelmet.
Be kell valljam, ez igen ritka. Remélem mihamarabb dolgozhatunk újra együtt.





Egy - két kulisszatitkot azért elárulok. A kolostorban elképesztően hideg volt! Miközben dekoráltunk néha kimentünk melegedni a 6 fokba. Egész télen nem fáztam annyira, mint azon a délutánon. Voltak megható és nagyon vicces pillanatok, felejthetetlen délutánt töltöttünk együtt, de tudod a legnehezebb talán ilyenkor lebontani... Őrült pakolás veszi kezdetét, messziről azt látod egy elegáns  férj egy asztalt cipel a sötétben, egy csinos menyasszony kannákkal a kezében, a gyertyákat valaki elfújja, a varázslat  lassan elmúlik...

Az egészben a leghihetetlenebb talán mégis az - hogy egyikünk sem fázott meg!
Hálás vagyok mindhármuknak, hogy részesei lehettünk ennek a délutánnak.